Attila sírját keressük!

 A „hercegnő” 5 centiméteres átmérőjű, 5 szirmú virág-brosstűjének porzói helyén egy enyhén domborított türkiz korong díszlett, arannyal szegélyezett apró drágagyönggyel a közepén: a pont központú kör az egyik legrégebbi jel (írásjelként is), amely a „jó” fogalmát és folyót, forrást is jelent. (zárókép) Az uralkodói (vagy hercegi) pár közös megjelenése alkalmával ünnepi öltözékében és ékszereivel a Nap, Mithrasz-Heliosz (fia) és a Víz, Anahita (lánya) házassága révén az élet folyamatosságának ígéretét szimbolizálhatta a nép számára.  

Az elhalálozásakor 20-30 év közötti nő ruházatát (és nyilván a halotti leplét is) lemezszerű arany, valamint arany foglalatú drága- és féldrágakő díszítőelemek (bracteaták) százai ékesítették – legbőkezűbben a tunika nyak- és mellrészén, illetve hosszúra szabott ujján. Napkorongos függőiről az örök megújulást jelentő rozetták, arany napvirágok csüngtek. Ilyen jellegű ékszereket, haj- és ruhadíszeket csak a „Nap Fiának” vagy a Nap isten földi helytartójának (egyik) asszonya viselhetett. A káprázatos látvány csodálatot válthatott ki felfedezőiből – ahogy évtizedekkel később a Washingtoni kiállítás vitrinjei előtt tolongó látogatókból is.

Érdekes módon az egyébként igen színvonalas 300 oldalas kiállítási katalógus egyáltalán nem említi, hogy a bracteaták dekoratív hatásukon kívül szimbolikus jelentőséggel is bírtak. A legkorábban nyugatra vándorolt, saját felsőbbrendű kultúrájukba és vélt vagy valós dicsőségükbe felejtkezett euro-centrikus népek érdektelenek az ősi kelet rejtjelei iránt, és nem tulajdonítanak jelentőséget beszédes ligatúráinak (összevont jelképeinek). Pedig ha semmi másért, azért érdemes lenne felkelteni irántuk a figyelmet, hogy rádöbbentsenek és elgondolkoztassanak, mennyi minden értéktelenedett el, semmisült meg vagy merült feledésbe, amit valamikor valósnak, fontosnak, igaznak és örökkévalónak hittek.

Az Arany-hegy a szimbólumok gazdag tárházának bizonyult. (oldalsó képünk) Sírjaiban százszámra találták azt a színarany háromszöget, amely az örökéletűnek tartott Istennő ágyékaként a fogantatás szimbóluma (a suméroknál a „nő”, „női nem” írásjele) {díszítőelem 1}; az ünnepi ruházatokon mintasort képeztek a csúcsával szembehelyezett háromszögekből, amely „csokornyakkendőként” ismeretes, és az egyik legrégibb sumér jel (hegy, csúcs, csecs – az itt közölt ligatúra olvasata szerint is emlőket jelent) {díszítőelem 2}; kedvelt dekoratív elem az egy síkban ábrázolt 3 szirmú tulipán, az Ég Királynőjének szimbólumaként {díszítőelem 3} és a többféle fogazatú napkorong, közepén különböző rozettákkal és kettős szimmetriájú körrel {díszítőelem 4}; a szív alak Jankovics Marcell olvasata szerint “az apai magot hordozó herék" felülnézete {díszítőelem 5}; a rombusz alakzat pedig – amely az 1. számú sírban két szembe helyezett kos szarv között tűnik fel – a vulva stilizált megjelenítéseként a szaporodás és termékenység ősi jele, amelyet már a sumérek is az utód világrahozatalával asszociáltak {díszítőelem 6}.

Az 1. sír ruhadíszei közé tartozott még a közepén függőleges vonallal osztott, türkiz berakásos négyzet, amely a suméreknél és a szkítáknál is a „teljesség” jelképe volt, míg az összes sírban  legtöbbet alkalmazott  sima felületű arany korong Egyiptomban Ré napistent jelképezte, a szkítáknál viszont Mithrasz napistent.

A sztyeppék és szavannák nomád népeinek írástudatlan tömegei számára különösen nagy jelentőssége volt a szimbolikának, amely a korabeli rangjelzésen (”Nap és Hold fia”), üzenet közvetítésen („az istenek hatalmával bírok”), és egyéb jeladásokon túlmenően („az Istennőnél való közbenjárásom biztosítja az esőt”) fontos szerepet játszott a hagyományőrzésben, ami – a valóságalapú mítoszhoz hasonlóan – alapeleme az etnikai öntudatnak és a társadalmi kohéziónak. Sajnálatos módon még a magas színvonalú múzeumi ismeretterjesztés sem lép túl az ékszerek és a ruházat díszítőelemeinek puszta leírásán.

A szakértők egyelőre határozatlanok, vajon melyik Oxus folyón túlról érkező nomád nép, nemzetség vagy törzsszövetség vallhatta magáénak a hatalmi jelvényeivel és valószínűleg asszonyaival (a főudvarhölgy kíséretében?) eltemetett uralkodót, vagy a trónszék várományosát. Annyi azonban már az első sír feltárásakor bizonyosnak látszott, hogy a „Baktriai hercegnő” felfedezése – akit szkíta szokásként egyik kezében pénzérmével indítottak a végső útra –, régészeti és antropológiai vonalon is megerősítette a történészek korlátozott bizonyítékon alapuló nézetét, miszerint a korábban görögök által kolonizált, majd függetlenné vált Baktria i. e. 130 körül a keletről dél-nyugatra nyomuló rokonnépek – kusánok, szkíták, dahák, szakák – támadása következtében omlott össze.  Sarianidi kétségbevonhatatlanul a „tett színhelyére” helyezte a hódító király szkítákat.

A bronzkori és vaskori Baktria elit kurgánjaiban a helyi és az idegen kultúrák értékeit egyaránt érdemesnek tartották az örökkévalóságra, de mindezek csak nagyon ritkán voltak találhatók bolygatás nélküli, eredeti közegükben – sokkal inkább a nagypiacon vagy a városi kereskedőnél.  A sírrablók az arany és ezüst ékszereket és ruhadíszeket, bronz, arany és ezüst edényeket részben értékesítették, részben beolvasztották, részben viszont – évszázadokon keresztül a Selyem út igénybevételével – a világ minden tájára exportálták.

Ezért volt különleges szenzáció Tillja Tepe feltárása, ahol egy egész, eklektikusságában ritka múzeumi gyűjteményt találtak érintetlenül – többek között pártus, szkíta és római érméket, kínai kézitükröt, Anahitát ábrázoló ruhadíszt, Athénát ábrázoló köves gyűrűt és egy türkizkővel díszített dél-szibériai stílusú tőrt – méghozzá abban a rétegben és pontosan abban a szituációban, ahogy annak idején a végtisztességet megadók elhelyezték. Mintha akkor, egyik napról a másikra megállt volna az idő.

Utólag rekonstruálni lehetett, hogy a sírokat átgondolt terv szerint vájták a beomlott falmaradványba: a férfi sírja (magasabbra helyezve) volt középen, míg az öt nőé (alárendelve) megközelítőleg köralakban, a dombszerűség lejtését is kihasználva kicsit előbbre vagy hátrébb helyezve. Nem kell különösebb képzelőerő annak feltételezésére, hogy a sírhelyeket az ősi pont központú kör jel alapján jelölték ki. A tradicionális hiedelmen alapuló elrendezés célja lehetett, hogy a férfiember (istenektől eredő) hatalma és utódnemzési lehetősége biztosítva legyen a túlvilágon is – természetesen a kötelező hierarchikus társadalmi rend betartásával.

*

A „bűvös” női kör második magas rangú tagja egy 30-40 év közötti nő volt, aki bőrből vagy filcből készült szkíta kucsmát viselt (oldalsó képünk).  Ez igen elterjedt és divatos volt az Ukrán sztyeppéktől az Altáj-hegységig. A szakák, kusánok és a pártusok is előszeretettel viselték, és különböző rátétekkel díszítették, vagy tették egyénivé. Az asszony arcüregei mellett aranyszállal fűzött-csomózott, arany, türkiz és drágagyöngy felhasználásával készült hajdíszek vagy fülönfüggők hevertek, amelyeknek fő motívuma az első sírban találthoz hasonlóan egy nagyobb méretű félhold volt, kisebb, aranyszálakon csüngő napkorongokkal. (A mágus hit szerint a szent tűz a Napból származott, a bölcsesség otthona viszont a Hold volt.)

 Az évezredek óta halott asszony ékszerei közé tartozott még két vastag arany karkötő, amelyek tüzes (karneol) szemű, kushadt fülekkel és elnyújtott testtel vágtázó antilopokat mintáztak (nagyon hasonlót találtak többek között az Oxus kincsek között és a dél-orosz Dachiban); két dísztelen arany bokaperec; két Athéna istennőt ábrázoló gyűrű, és egy pár hellén hatást tükröző, figurálisan szimmetrikus arany kapocs (alábbi képünk) a tunika fölött viselt mellény vagy kepp összefogására. A dundi, koronás Cupido angyalkák kezükben – sumér átörökítésként – apró ivócsészét tartanak, és egy óriásharcsán lovagolnak, amelynek farokuszonya az Istennő jelképeként ismeretes omega-tulipán motívum.A „Baktriai hercegnőnél” magasabb rangúnak tűnő úrnő kabátkaszerű felsőrészének mandzsettáját szorgos kezek többsorosan díszítették, köztük egy kos fej mintasorral és a katalógusban „piramisnak” nevezett mintasorral, amelynek bracteatái sokkal inkább hasonlítanak az Ázsiában honos áldozati oltárokra, mint piramisokra. A díszöltözék rétegei között halat, fejszét, kezet, lábfejet és gránátalmát mintázó amulettek lapultak. Az asszony ruházatának mellrészét díszítette az a „Kushán Aphroditenek” nevezett applikáció, amelyet tanulmányunk első részében ismertettünk, az öltözék felett pedig, a mellkasán egy kínai eredetű (a Nap-kultusszal kapcsolatos) kultikus tükör nyugodott.A kiállítási ismertető nem véletlenül tette címlapjára azt a párban talált halántékfüggőt (alanti képünk), amely valamikor az asszony arcát mintegy keretezve  rögvest mindenki tudtára adta, hogy rendkívüli személyiséggel van dolga. Már a függő mérete is jelentős, 12,5 cm hosszú és 6,5 cm széles, és a látványa – főalakja, világképe, színvilága és komplex jelrendszere – előkelő rangot és tekintélyt sugárzó.  A felfedezői által „Dragon Master” (Sárkány[ok] ura) nevet kapott központi figura egy hermafrodita istenalak, aki személyes közbenjárásával megfékezi a két oldalról támadó, parázsszemű sárkányokat – a világ gonosz erőit.

Feltűnő, hogy a főalak arckifejezése sokkal inkább szellemi, mint fizikai kontrolt fejez ki.  Összehúzott (az „urali fajt” jellemző ferdevágású) szeme, férfiasan keskeny ajka és széles arcberendezése fennkölt nyugalmat és rendíthetetlen hatalmi fölényt sugároz. A pártus-szkíta ábrázolás jellemzőjeként frontálisan megjelenített isteni személy kissé hajlított könyökből, izomerő igénybevétele nélkül tartja a kartávolságot. Hajviselete a szkíta uralkodók megörökítéséhez hasonlóan vállig érő, a fülön és a nyakszirt táján dúsabbnak ábrázolt.  Fejdíszét a katalógus egy pazyryk sírlelethez, illetve egyes akhamenid (achamenid) és szaszanida uralkodók koronájához hasonlítja.

Washingtonban a Sackler Galériában látható egy VII. századinak ítélt, szaszanidának elkönyvelt ezüst tányér, amelyen egy szkíta öltözéket viselő, lovaglócsizmás, jellegzetes szkíta hajviseletű uralkodó látható, amint Anahita istennő hatalmi szimbólumokkal ruházza fel. A Smithonian Intézet szakértői (*2) úgy ítélték meg, hogy az uralkodó koronája annyira egyedi, hogy „semmilyen szaszanida uralkodó koronájával nem azonosítható” – ennél azonban nem léptek tovább.  Vagy nem tudtak róla, vagy szándékosan nem akartak szkíta voltára utalni.

Tillja Tepe feltárása viszont jelen sorok írójának azon feltevését látszik támogatni, miszerint a szaszanidának nyilvánított ezüst dísztányéron ábrázolt személy (a VII. századi datálás ellenére) szkíta származású uralkodó, ugyanis  az Arany-hegy sírjában talált ékszeren a központi alak koronája a Sackler Galéria tányérján megörökített „egyedi jellegű” uralkodói korona hasonmása. A „Sárkány(ok) ura” a homlokán és koronája tetején is a Nap isten kör szimbólumát viseli.(*3) (A nagyobb szoláris kör egyben a felfüggesztést is szolgálja.) A Sackler Galéria dísztányérján az uralkodó koronadísze egy fogalmi ligatúra: a Nap a Hold karéjában helyezkedik el.

A régészek által adott név, „Dragon Master”, eleve férfinek ítélte a két halántékfüggő központi figuráját, holott a nőiesen karcsú derék, a kihangsúlyozottan széles csípő, valamint a szoknyaszerű viselet ezt eleve cáfolni látszott. Évek kellettek hozzá, míg a klasszika-archeológia német származású professzora, Michael Pfrommer(*4) végül acantusz levelekből álló „szoknyának” minősítette az öltözék alsó részét.  A katalógus nem közli, hogy mi késztette a felismerésre.  A szkíta kulturális szimbólumokat ismerők számára azonban első ránézésre szembetűnő, hogy míg a felsőtest a Nap istent jeleníti meg (férfi alakjában), addig az alsó test az Omega jelben rejlő Hold istennőt. További árulkodó jel Anahita(*5) jelenlétére a hármas szirom összetételű szoknya  türkizkék vízcseppekkel való díszítése. A tragikus sorsú költő és drámaíró, Frederico García Lorca jegyezte meg egyszer, milyen „ritkán fordul elő, hogy az életet az egyszerű és egyenes módon közelítjük meg: szemlélve és hallgatva (figyelőn). Pedig milyen könnyű dolog, igaz?”  Vagy talán mégsem?

A leginkább farkas-, esetleg oroszlánfejűnek látszó mitikus szörnyek(*6) támadó hozzáállása, dinamizmusa, valószerűtlen hajlékonysága, furcsa fogatlansága, ugyanakkor túldíszítettsége és szoros csigavonalban végződő szarv kiképzése a pusztai népek intenzív fantázia világának, hitvilágának és gazdag művészi kifejezésmódjának rendkívüli darabja. Az arany csillogásába felejtkezett XXI. századi szemlélő pillanatokra hallani véli a pusztai szél cibálására himbálódzó függők valamikor messzire röptetett, áthatóan csilingelő hangját. A küzdő feleket bonyolult láncrendszer kapcsolja össze, ami a zoroasztrizmus hitvilágára alapozottan közvetíti a néző felé, hogy soha nem tudnak szabadulni egymástól: a Jóság és a Gonoszság koegzisztenciája és egymás elleni harca örök.

*1 Volt, hogy egy egész ménest, több mint 400 lovat áldoztak, és temettek el az uralkodóval.

*2  Ann  C. Gunter és Paul Jett: Ancient Iranian Metalwork

*3  Egy pártus szobrocskán az uralkodó bőrből vagy filcből készült kucsmáján szintén napkorong ékeskedik. (Kép: Tábori László: Párthia. 44. oldal)

*4  2003-ban John Boardman azonos véleményre helyezkedett Pfrommer 1996-ban közölt nézetével

*5  Anahita, Cybele, Ishtar és Hathor is Hold istennőként  tartott számon.

*6  Egy hasonló jellegű, szintén farkas fejű(?), fogatlan szájú, kunkori szarvú, szárnyas és furcsán deformált lábú mitikus szörnyet találtak az Oxus kincsek között – a türkiz kőberakások hűlt helyével. Jellegzetes különbség, hogy az Oxus szörnynek hosszúra nőtt szamárfülei és kígyófarka van.

Források:

Hiebert, Fredrik –  Cambon, Pierre: Afghanistan – Hidden Treasures from the National Museum, Kabul. Washington, D.C. 2008. National Geographic Society

Collon, Dominique: Ancient Near Eastern Art. Berkeley, Los Angeles, 1995. University of California Press

Gibson, Ian: The Death of Lorca. Chicago. 1973. J. Philip O’Hara, Inc.

Gunter C., Ann – Jett, Paul: Ancient Iranian Metalwork

Jankovics, Marcell:  A fa mitológiája. Budapest, 1998. Csokonai kiadó.

Jankovics, Marcell:  Book of the Sun. New Jersey, 2001. Center for Hungarian Studies and Publication Inc.

Tábori, László:  Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia. Budapest. 2003.  Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó

Tomasevic, Mebojsa-Bato: Soviet Union.  New York, 1989. Mallard Press

Varga, Csaba: Jel, jel, jel. Budapest, 2001. Fríg Kiadó

Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C., 1994. National Geographic Society

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)