A hun üst titkai

(Demokrata, 2006. 27. sz.)

A Kárpát-medencei és a belső-ázsiai hunok kapcsolata

Az elmúlt hetekben nagy visszhangot keltő hír járta be az országot, mely szerint 2006. május 19-én a Somogy megyei Balatonlelléhez tartozó Rádpusztán, a 67-es út építése előtti, a Honti Szilvia és Németh Péter Gergely által vezetett régészeti feltáráson 60 cm magas hun áldozati rézüstöt találtak. Összeállításunk arra keresi a választ, hogy a lelet miként illeszkedik az eddig fellelt hun üstök sorába és valóban áldozatinak nevezhető-e?

Honti Szilvia, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága részéről az M7 autópálya építéséhez kapcsolódó régészeti munkálatok irányítója elmondta, hogy a rádpusztai üst kiemelkedő jelentőségét elsősorban a hiteles lelőkörülmények adják, azaz régészeti feltáráson, régész jelenlétében került elő, zárt együttesben, egy 140 cm mély gödörből, fekvő helyzetben. Feltehetőleg textilbe csavarták, erre a felszínén talált textilmaradványok utalnak. A Magyarországon korábban talált három épebb, illetve kiegészített üst, valamint egy kisebb töredék ezzel ellentétben sekély mélységben, összetörve (mint az erősen kiegészített törteli üst darabjai), vagy késő római erőd égési rétegében, nem elkülöníthető objektumban (mint például a dunapentelei töredék) került elő. A rádpusztai lelet földbe kerülésének okáról határozottabb tájékoztatást adhat az üst környezetében talált földminta és az üst felszínéről származó, illetve a belsejét kitöltő föld természettudományos vizsgálata, ráadásul épségében csak a Kapos-völgyi (Tolna megye) hasonlítható hozzá.

A régész asszony szerint a Kr. utáni V. század közepéről származó, hun fémműves mesterek által a jelenlegi Magyarország területén készített lelet másik sajátossága, hogy több korábbi üst az áldozati szertartást követő és feltételezhető eltemetésével ellentétben itt ez nem bizonyítható egyértelműen, ugyanakkor erre utal szándékos használhatatlanná tétele, az oldalán lévő repedés. Nem zárható ki az sem, hogy a földbe is tudatosan rejtették, ebben az esetben viszont nem áldozati lelet része, környezetében sem maradandó régészeti tárgy, sem település, sem temető nyomát nem találták. Egyelőre nem tudható, hogy maguk a hunok vagy más nép fiai rejtették el.

Az azóta megjelent nyilatkozatok a fent említett bizonytalanság ellenére az üst áldozati jellegét hangsúlyozzák, amire Honti Szilvia azt a magyarázatot adta, hogy ezek a méretes tárgyak meghatározott minta szerint készültek. A minta részei a perem alatti vízszintes és az oldalán lefutó függőleges bordák, a négyszögletes fülek, az azokon lévő levél, vagy gomba díszítmények. Az áldozati szertartás nyomát jelzi a szája körül kívül-belül megmaradt vastag koromréteg, a tárgytípus ritkasága, a ma még ismeretlen jelentőségű díszítő elemek ismétlődése pedig arra utal, hogy nem a mindennapi életben használták. Néhány leletegyüttes alapján arra lehet következtetni, hogy a hun előkelők halotti búcsúztatójához tartozó áldozati szertartásokhoz kapcsolódott, de nem zárható ki, hogy más jellegű közösségi szertartásokban is használhatták. Ezeket az edényeket nagy becsben tartották, hiszen több helyütt javítások nyomát viseli magán. A hun üst szakszerű restaurálását megelőzően számos természettudományos vizsgálatot kell elvégezniük, mielőtt várhatóan egy éven belül kiállítják a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban.

* * *

Amíg arra sor kerül, világítsuk meg a hun üstök szerepét néhány további szakember műveinek segítségével. Nyers Csaba, az ősmagyar ételek szakácsa felhívja a figyelmet a lelet külső peremén körbefutó egyedi, az eddig előkerült üstök egyikén sem található farkasfogas, zegzugos díszítésre, egyébként talpazatában, méretében nagyon hasonlít a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított törteli leletre. Mivel a többi üsthöz hasonlóan a rádpusztai lelet mellett sem találtak ruhafoszlányokat, csontokat, ételmaradékot, temetkezésre utaló nyomokat, véleménye szerint a hunok egyszerűen elásták vonulási útvonalukon, amikor pedig visszafelé jöttek, kiemelték és újból, többször is állandó főzésükre használták. Erre utal az üstön látható foltozás.

Kiszely István régész A magyar nép őstörténete című könyvében az ősi magyar ételkultúrát az ősi világfa jelképrendszeréből gyökerezteti. Ennek lényege, hogy Belső-Ázsia népei, köztük a hunok, ősidők óta öt alapelemet különböztettek meg: a tüzet, a vizet, a földet, a fát és a fémet, szemben a nyugati négy alapelemmel: a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel. Ősi ételeik elkészítésében ez így jelentkezett: az áldozati ételt bronzból vagy vasból készített, földön álló üstben főzték, alatta a tüzet a táltos által kiválasztott fa biztosította, az áldozati ételek elkészítéséhez vizet használtak. A táltos az áldozati étel alapanyagait is a világfa hármas szintű jelrendszerének megfelelően válogatta össze: az égi világot a fán termett gyümölcsökkel, levelekkel, virágokkal, a fán összeszedett mézzel, a földi világot a föláldozott állattal és a földön összegyűjtött növényekkel, fűszerekkel, a föld alatti világot a földben megtermett gyökerekkel, gumókkal és hagymákkal. Az áldozati üstöt eleinte bronzból, öntöttvasból, később rézből készítették. Ezek igen jó hővezetők, s így a bennük lévő étel egyenletesen főtt meg.

A lovas népek hitvilágában az üst fontos szerepet játszott, mert ami belekerült, az megszentelődött, a benne készített étel pedig az újjászületést és átváltozást jelképezte. Az áldozati étkezés jelképesen közös ima és áldozás volt, amelyen keresztül a résztvevők kérték az ősök és az Ég Ura segítségét, áldását. A Kárpát-medencei leletek pl. a Törtel-Czakóhalmai Kiszely István szerint "újgur feliratos" üst Belső-Ázsiával való kapcsolatra utal.

Bakay Kornél régész, az Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötetében a fémüstök elterjedését a nagyállattartó szkíta-szaka-szarmata-xiongnu-hún-alán népek körében a Kr. előtti I. évezred elejétől a Kr. utáni VI. század végéig tartónak teszi. Megemlíti még, hogy megtalálható az avaroknál és cserépből készítve a magyaroknál is.

Cey-Bert Gyula A Hunok és magyarok konyhája című könyvében írja, hogy a sziklarajzok tanúsága szerint a táltosüstök öntése a hunok magas fokú fémmegmunkáló képességét bizonyítja. Erre egy pusztán vándorlónak tartott nomád nép nem lett volna képes. A hun bronzüstök felső peremén két fogantyúszerű, gombafejekben végződő díszítés van, amelyek valójában "kapukat" képeznek, és az üst belső szent területét jelzik. A magyar ősvallás című kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy az áldozati ételeket csak főzni lehetett, ami persze nem jelenti azt, hogy a sütést nem ismerték.

Érdy Miklós A hun lovastemetkezések című munkájában az 1992-es Transzszibériai Expressz vonalán történt utazása alapján azt tapasztalta, hogy az üstöket a hunok vonulásának ugyanezen útvonalán találták a füves puszták és az erdők határán. Mivel az újgur ürümcsi múzeumában általa látott hun bronzüst kísértetiesen hasonlít a magyarországiakéhoz, Érdy kijelenti, hogy a távol-keleti és az Attila vezette Kárpát-medencei hunok azonosnak tekinthetők. Ezt az öntési technika és a díszítések párhuzamai is bizonyítják, állítását 185 bronz-, kerámiaalakban és sziklarajzon megjelenő üst leírásával, rajzaival bizonyította.

Végezetül ismerjünk meg egy, az eddigiektől alapjaiban eltérő véleményt. Poor Miklós, az idei könyvhétre megjelentetett Ősmagyarok hadi művészete című könyv szerzője, másfél évtizede kutatja a magyar őstörténet fehér foltjait. Vizsgálódásai szerint a szkíta népeknél, így a hunoknál nem áldozatról, hanem áldomásról beszélhetünk, amelynek során az étkezés ünnepélyes mozzanat, lényegében szertartás volt. Ezek a népek az étkezéssel megköszönték létüket Istennek, és azt, ami a léthez szükséges, az ételt. Ez a hagyomány egyébként ma is él asztali ima formájában. - Ugyanezt tették, ha győzelmet arattak, amit Anonymusnál a 13. fejezetben olvashatunk. Amikor egy területet meghódítottak, Árpád nagy lakomát csapott, ennek során áldomást ittak. Még a latin szövegben is ez a szó szerepel, mert a latinban nincs megfelelője az áldomásnak. Ez valójában hálaadás valami megtörtént dologért, házasságkötéskor, gyermek születésekor, üzletkötéskor, sőt még halálozáskor is, míg az áldozatkérés valami eljövendőért történik, amiért cserébe állatot, embert is feláldoznak - hívja fel figyelmünket a két cselekvés közötti különbségre Poór Miklós. Véleménye szerint a fehér lovat sem úgy áldozták, hogy tetemét tűzre vetették, hanem ahogy Anonymusnál szerepel, Ketel vezér és társai örömükben egy kövér lovat levágtak, hogy megegyék és lakomát csaptak. Nem véletlen, hogy Szent István törvénybe iktatta a lóhúsevés tilalmát, hogy elejét vegye a szerinte pogány szokásnak. A szkíta népek a lovat nagy becsben tartották, mert amíg az Égen az Istent Nap képében, addig a Földön ló képében tisztelték. Szer-, azaz törvénytartásaikhoz azért vezették elő a lovat, hogy képében az Isten lássa, ők mindent a törvény szerint csinálnak. Poór Miklósnak az üstökről az a véleménye, hogy céljának nagyon jól megalkotott tárgyak, nem véletlenül készítették ilyen alakúra, mert benne tökéletesen megfőtt az étel. Akik öntötték, nemcsak a fémmesterséghez, hanem annak fizikájához is kiválóan értettek. Ezek az üstök tehát bizonyítják a hunokat csupán vándorló nomádnak beállító elmélet tarthatatlanságát, a Kárpát-medencei és belső-ázsiai leletek hasonlósága az Attila vezette európai és a távol-keleti hunok rokonságát, esetükben az esztelen, tűzre vetett áldozatot, az üstök pusztán halotti szertartások céljára történt felhasználását. Mindehhez kíváncsian várjuk a rádpusztai lelet tudományos vizsgálatának eredményét.

Szakács Gábor

Oldal: A hun üst titkai
Attila sírját keressük! - © 2008 - 2024 - attilasirja.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat