Fémkeresés Magyarországon

Ez az oldal hiánypótló jellegű: sokan érdeklődnek a valós hazai helyzet és a jogi szabályozás iránt, de a mai magyar viszonyok között igen nehéz erről érdemleges és főleg hiteles adatot találni.
Ilyen hasznos tudnivalók találhatóak itt. Az oldal a magyar fémkeresősök nagy részének tapasztalatai alapján lett összeállítva, legjobb tudásom szerint, de jogi felelősséget nem vállalok az információkért.
Időközben kiegészült a Nemzeti Múzeumból származó adatokkal is.
Ez az oldal eredetileg még abból az időből származik, amikor az internetes fórumozás még közel sem volt olyan elterjedt a fémkeresősök körében, mint most.

A fémkeresőzés hasznos, tartalmas hobbi, amely az utóbbi évtizedben nálunk is elterjedt. Többek között elősegíti a történelmi múlt megismerését, pusztulásra ítélt leleteket ment meg, hozzájárul új régészeti lelőhelyek felfedezéséhez és nem utolsósorban a szabad levegőn végzett testmozgással jár.
A keresősök nagyobb része egyben gyűjtő is.
A hobbikeresőzők több csoportra oszthatók:
- vannak kincskeresők akik elsősorban a szórványleletek, főleg érmék összeszedésével foglalkoznak
- a hadszíntérkutatókat a háborús emlékek, csataterek, repülőgéproncsok érdeklik
- vannak akik a strandokon, főleg a vízben elveszített értékeket gyűjtik össze.
Külföldön elterjedt még az aranyrög- és a meteorit-keresés is.

   Sajnos ezt a Nyugaton régóta elismert és elfogadott időtöltést nálunk még mindig sok előítélet övezi, a hazai jogi környezet igen rugalmatlan, a média pedig igyekszik a fémkeresőzőket befeketíteni és megfélemlíteni.
Így, míg felvilágosultabb társadalmakban az emberek teljesen nyíltan űzik ezt a hobbit, a beszolgáltatott leletekért tisztes honoráriumot, megbecsülést kapnak, sőt több helyütt alapíthatnak akár fémkeresős múzeumot is, nálunk sok fémkeresős kénytelen titkolni tevékenységét, a múzeumok, régészek többsége halálos ellenségnek tekinti a keresőst és sokak szemében legalábbis gyanús a lopva kutakodó, furán csipogó műszerrel keresgélő alak. Ezért a magyarok közül többen járnak át olyan országokba keresőzni, ahol jobb a hozzáállás, pl. Hollandiába. Amíg az Interneten sok olyan honlapot találni, akár közép-erurópai országokból is (egy cseh példa: http://detektorweb.4me.cz/nalezy.htm ), ahol fémkeresővel talált leleteket tesznek büszkén közzé, gyakran a megtaláló képével együtt, addig nálunk ez szinte elképzelhetetlen vakmerőség lenne.
Már nálunk is működik viszont a Fémkeresők Virtuális múzeuma, ahová aninim módon lehet az erre érdemesnek tartott leleteket feltenni.
    Tudomásom szerint Magyarországon a Hadtörténeti Múzeum az egyetlen múzeum, amely nemcsak hogy nem ellenzi, hanem kifejezetten támogatja a fémkeresőzést. A magyar roncs- és hadszíntérkutatók szép sikereket érnek el fémkereső igénybevételével. Egy példa:  http://www.netlabor.hu/roncskutatas/ . A fémkereső különösen jól alkalmazható ilyen célokra,  mert a harcok helyszínén rengeteg fém marad.
Szerencsére az utóbbi időben enyhül a feszültség és egyre gyakoribb, hogy ásatásokon igénybe veszik keresős segítségét és viszont: vannak keresősök, akik a leleteket leadják és bejelentik az általuk felfedezett lelőhelyket
   A jogi szabályozás nálunk meglehetősen homályos, nehéz eligazodni benne és inkább a fémkeresős ellen van, mint mellette, bár magát a keresőzést alapvetően nem tiltja. Főleg ennek és nem a keresősök "elvetemültségének" köszönhető, hogy a fémkeresővel megtalált régiségek nagy része elhagyja az országot. Ezeket többek között olyan régiségkereskedők veszik át, akik a saját hazájukban hoppon maradnak, mert ott a keresősök jobban járnak, ha nem nekik, hanem a múzeumnak adják a leleteiket. Ez a jelenség persze nem kedvez a fémkeresősök megítélésének.
A hobbikeresős célja természetesen nem a leleteinek eladása, de sokan vannak olyanok is, akik megélhetési célból keresőznek, sőt akadnak akik régészeti lelőhelyeket rongálnak meg. Volt már nem egy alkalom olyan is, hogy ásatásra éjjel beszöktek és komoly károkat okoztak. De ugyanígy vannak pl. orvhorgászok is, mégsem kell olyan előítéletekkel szembenéznie annak, aki horgászik, mint aki fémet keres. Igaz, a TV-ben horgászellenes műsorokat nem látni, halászatról szóló cikkek végére se írják oda rutinszerűen, hogy a horgászás illegális dolog...
   A nálunk fémkeresésügyben tapasztalható zűrzavar és előítéletek oka nagyrészt éppen az, hogy a magyar médiában szinte kizárólag a fémkeresősöket elítélő vélemények jelennek meg, igyekeznek bűnözőknek, a fémkereső használatát, néha még birtoklását is bűncselekménynek beállítani, a börtönnel és akár százmilliós nagyságrendű büntetésekkel való fenyegetés mellett. Ez szándékos félretájékoztatás, a jogszabályokat igyekeznek a valóságosnál szigorúbbnak mutatni. A példaként ismertetett újságcikkek között van korrektnek mondható is és a szokásos demagóg, ijesztgetős is - össze lehet hasonlítani őket. A médiában a másik felet vagy eleve nem hallgatják meg, másrészt komolyabb fémkeresős már nem is igen vállal nyilvános szereplést az eddigi hazugságok, becsapások miatt  - ki szereti, ha bűnözőként mutatják be? -, így aztán olyanokat szerepeltetnek, akik csak még jobban lejáratják a többieket.
   Néhány dolgot sohasem említenek, pl. hogy a mezőgazdasági területeken a földben lévő tárgyak -köztük a régészeti leletnek minősülők- sokkal nagyobb hányada pusztult (és pusztul ma is) el a szántás és műtrágyázás következtében, mint amit fémkereső segítségével valaha is ki fognak szedni. A mélyszántás ui. szétzúz(ott) mindent, a síroktól az épületek alapjaiig, a péti só pedig szétmarja a fémet: sajnos rengeteg olyan régi érme van, amely tönkrement emiatt. Néha csak a hosszan elhúzódó törmeléksávból és a fémkeresővel még fellelhető fémdarabokból lehet tudni, hogy ott valaha egy -esetleg régészeti szempontból is figyelemre méltó- település, épület, temető volt. És a hobbikeresős fő vadászterülete éppen a szántás, ahol a jogilag régészeti leletnek minősített tárgyakat is ugyanúgy megtalálja, mint az újabbakat, akkor is ha csak az utóbbiakat keresi. Tevékenysége ennek ellenére nem leletmentésnek, hanem lopásnak, sőt rongálásnak van feltüntetve. Inkább rohadjon csak szét az a lelet...

Ilyen szórványlelet (és nemcsak az) olyan mennyiségben található a történelmi Magyarország területén, hogy számos külföldi "vendégkeresős" is eljön gyűjtögeteni, főleg német nyelvterületről.
A képen felül egy eke által széttört fibula egy darabja és egy ekétől elgörbült érme látható. Az összes érmén jól látszik a műtrágya kártétele. Ezek mind teljesen tönkrementek, értéktelenek. Egyre nagyobb arányban vannak ilyenek, de most még sok a jó, vagy még restaurálható, amelyeket érdemes összegyűjteni.
A múzeumoknak viszont nincs kapacitása ezeket akár részben is összeszedni.
   Nem köztudott az sem, hogy a fémkeresősök alapvetően nem a mélyen fekvő dolgokat szedik ki, nem ásatást folytatnak. Pl. egy nagyobb érmét is jó, ha 30 cm mélyről lehet felderíteni a fémkeresők többségével, és ennél mélyebbre ásni eleve nem is nagyon éri meg. Ezáltal a fémkeresős gyakorlatlag azt a humuszréteget kutatja át műszerével, amelyet egy régészeti ásatásnál általában rutinszerűen, átvizsgálás nélkül eltávolítanak földmunkagépekkel. Tehát a keresős és a régész jellemzően nem is ugyanazokat a tárgyakat keresik.
   Míg az illegális régiségkereskedelmet is igyekeznek a fémkeresősök nyakába varrni, annak csak egy kisebb hányada  alapul fémkeresővel talált tárgyakon. A valódi "sírrablók" eleve nem is fémkeresővel dolgoznak: vannak sokkal hatékonyabb és egyben igen brutális módszerek is. A legnagyobb baj azonban az, hogy a régiségekre is pont úgy vigyáznak az országban, mint a többi köztulajdonra...
Többek között ezért (is) tartja meg sok fémkeresős azokat a tárgyakat is, amelyeket a törvény betűje szerint le kellene adnia. Nagyon sokan szívesen adnák a leleteiket egy olyan fémkeresős múzeum számára, amilyen máshol, pl. Németországban is létezik. Ilyen helyen minden egyes darabnak gazdája van, így azt a megtaláló nem fogja valamelyik piacon, vagy kereskedőnél viszontlátni, de nem is kerül a "süllyesztőbe", vagyis valamelyik múzeum raktárába az esetleg régészetileg érdektelen, de megtaláló számára fontos lelet.
   A jogi háttér bizonytalansága csak fokozza a homályt. Maguk a jogalkalmazók sem tudják mindig eldönteni, hogy az ellentmondó szabályok közül éppen melyik érvényes - de a jellemző az, hogy még ezekről sincsen tudomásuk.
   Mindennek megfelelően Magyarországon a közvélemény egy része már a fémkeresősök ellen van, gyakran a hatóság is az előítéletek alapján cselekszik. De szerencsére az emberek túlnyomó többsége mindezek ellenére is segítőkész, az érdeklődés általában jó szándékú, gyakran tippeket adnak, hol érdemes keresőzni.

-A fémkereső műszer birtoklása tilos, bűncselekmény, engedélyköteles, ha valakinél ilyet találnak megbüntetik, elkobozzák, stb.
Valójában bárki szabadon vásárolhat és tarthat ilyen készüléket, semmi nem tiltja.
-Fémkeresőt használni tilos, szabálysértés, bűncslekmény, aki ilyet csinál, elveszik a műszerét, lecsukják, százmilliót fizet, stb.
   Valójában a fémkereső használata magáncélokra nem tilos. Tilos viszont védett régészeti lelőhelyen, ásatásokon keresni.
Ezzel van a legtöbb probléma és félreértés.
A védett régészeti lelőhelyek listája nem szerezhető meg egyszerűen.
Az ásatás elég nyilvánvaló, a fémkeresősöket igyekeznek is ezektől távol tartani, bár ha valaki felajánlja, nem feltétlenül utasítják el a segítséget - szerencsére egyre több példa van erre is.
Közterületeken sem tilos a keresőzés, más a helyzet viszont az ilyen területek széttúrásával.
Magánterületen viszont természetesen csak a tulajdonos engedélyével szabad bármit is csinálni. A tapasztalatok szerint a tulajdonosok csak ritkán elutasítóak ha megkeresik őket - azt persze senki sem fogja engedni, hogy a vetését széttúrják és letapossák.
Strandokon, vízben nem tilos a keresőzés - a strand nem védett régészeti terület.
   Régészeti feltárást magánszemély természetesen nem végezhet. De pl. talaj felszínén, vagy annak közelében lévő érmék, szórványleletek összegyűjtése -amit a fémkeresőzők nagy része csinál-  bajosan tekinthető annak.
Ezeknek eleve csak egy része tekinthető régészeti leletnek - aki jogszerűen akar eljárni, csak az 1711 utáni tárgyakat keresi. Persze csak a jogszabály tesz ilyen különbséget a talált tárgyak között, a műszer nem.
   Tehát teljesen jogszerűen lehet keresőzni pl. egy világháborús, vagy akár 1848-as csatahelyen, amennyiben az nem esik egybe védett területtel és a tulajdonos sem kifogásolja. Ha eközben pl. római kori érmék is előkerülnek, akkor azokat le kell adni az illetékes múzeumban és be kell jelenteni a lelőhelyet.

- Ami a földben, vízben van az az állam tulajdona
   A földben lévő ásványkincsekre és bizonyos halfajokra vonatkozik ez a szabály, nem a földbe, vízbe került tárgyakra. Ellenkező esetben, a saját vízbe pottyant gyűrűjét se szedhetné ki az ember. Pl. a nemesfém telér valóban állami tulajdonnak minősül, a nemesfém gyűrű pedig ugyanúgy talált tárgy, mintha pl. a vonaton találná valaki. És ha nincs meg a tulajdonosa, akkor ugyanúgy az övé.
   A régészeti leleteket viszont le kell adni az illetékes múzeumban, azok is állami tulajdonnak számítanak. Régészeti leletnek a koruk alapján minősülnek a talált tárgyak: 1711-ig régészeti lelet a tárgy, az ez utáni pedig nem az.
A leadás határideje nyolc nap. Tehát a fémkeresős, ha véletlenül ilyet talál, elvileg nyugodtan haza is viheti, akár a fémkeresővel egy zsákban is, senki nem zaklathatja jogosan emiatt amíg a nyolc nap le nem telik.

Jogi felvilágosítás található a Belügyminisztérium honlapján.

 A tapasztalatok szerint a hobbikeresős általában alaptalanul tart jogi retorzióktól. Ha nem kiemelten védett területen, vagy nagyon feltűnően keresőzik valaki, nemigen szoktak törődni vele.
Ezenkívül eleve lehetetlen bizonyítani, hogy a tulajdonában lévő tárgyakat illegális módon szerezte. Pl. bolhapiacokon, numizmatikai börzéken, árverési honlapokon is könnyen lehet találni régiséget, köztük fémkeresővel talált holmit, érmegyűjteménye is bárkinek lehet akár még örökség útján is.
   Komolyabb eljárás nagyon ritkán indul, az is olyanok ellen akik túl messzire mennek és tömegesen juttatnak külföldre leleteket. Ezek közül is inkább csak a konkurencia által feladottak buknak le. Tipikusan a határon, csempészés közben kapják el az illetőt, mert akkor már bizonyítható a súlyos jogsértés.
Ezzel szemben a tiltott helyen fémkeresés csak szabálysértésnak minősül, vagyis a gyorshajtással, tilosban parkolással tartozik egy kategóriába.

- Időközben kiderült, hogy tévedés, hogy a megtalált leletekért a lelet értékének 10 százaléka járna jutalomként. A Nemzeti Múzeumból származó információ szerint:
"Ilyen törvény nincs, nemesfém esetén felbecsült érték arányában, egyéb esetben az anyagi lehetőségekhez mérten adnak jutalmat, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak évi 3 MFt keretéből az idén például azok kaptak, akik már tavaly is jelezték, hogy jutalomra érdemes beszolgáltatókat szeretnének honorálni."
Tehát az arra érdemesek kapnak jutalmat. Nemesfém esetén a nemesfém értékének 10%-a jár a megtalálónak. Az, hogy a tárgy esetleg ötvösművészeti remekmű és/vagy értékes régiség, ebből a szempontból másodlagos.
Ha valaki illegális ásatás közben találta, vagy annak minősítik a tevékenységét (pl. fémkeresőzik), akkor természetesen nem jár semmi. Nem jár jutalom a már ismert lelőhelyért sem.
  A megtaláló természetesen nem mindig áhítozik anyagi elismerésre, megelégedne azzal is, ha szívesen fogadnák a segítségét és legalább ott lenne a lelet alatt: találta X. Y. Többnyire ez is hiú  remény, és ha az illető fémkeresős, örülhet, ha egyáltalán szóba állnak vele.
A tapasztalatok szerint viszont vannak olyan régészek és múzeológusok is, akikkel jól együtt lehet működni. Problémát jelent az is, hogy az ilyeneknek szembe kell nézniük a vaskalaposabb kollégák előítéleteivel.
Ezt a Nemzeti Múzeumból származó információ is megerősíti:
"Együtt lehet működni régészekkel, múzeumokkal. Közösen többre lehet jutni. Nem mindenkit néznek rossz szemmel. Ha elfogadjuk egymás szempontjait, nagyon jól járunk. A gyűjtő szakszerű meghatározást, konzerválást kaphat a múzeumtól, a múzeum meg terepi segítséget. Ha valakinek rossz tapasztalatai vannak, hajlamos lemondani a további próbálkozásról, pedig megéri."

   A keresős tájékozatlansága visszélésekre adhat lehetőséget rossz szándékú személyeknek:
- Előfordul néha, hogy pl. a közeg "rajtakapja" a fémkeresőzőt, akit -ha az tudatlan és megijed-, bevisz, súlyos büntetéseket helyez kilátásba, majd "nagylelkűen" elengedi - a "bűnjelet", a fémkeresőt persze elkobozza. Aztán ő keresőzik vele, vagy eladja.
Ezt csak azzal lehet megtenni, aki nincs tisztában a jogaival - más tulajdonát nem lehet csak úgy elvenni.
A hatóságok túlzott fellépése mögött gyakran a konkurenciaharc áll. A fémkeresősök között közszájon forognak azok a helyek, ahol ilyesmire számítani lehet.
Ha mindenképpen el akarják venni az értékes műszert, hivatalos jegyzőkönyvet kell felvetetni. Ha visszaélésről van szó, erre már nem fognak vállalkozni, ha mégis, akkor ügyvédi segítséggel a papír alapján visszavehetjük a műszert.
   Van, hogy a rendőr, vagy más személy jóhiszemű (és ez a gyakoribb), csak egyszerűen nincs tisztában vele, hogy a fémkeresős nem követ el jogsértést, hanem csak elhiszi a médiában terjesztett dezinformációkat. Ezeket könnyen meg lehet győzni: meg kell velük kerestetni a fémkeresőzést az adott helyen tiltó jogszabályt. Alapszabály, hogy ami nem tilos, azt szabad.
Előfordul, hogy nem hatósági személyek zaklatnak, pl. strandgondnokok - semmi joguk nincs hozzá, ha nem rongálunk meg semmit. Gyakran ezek mögött is a konkurencia áll - vagy csak az irigység.
Többek között ezért is érdemes az adott terület tulajdonosát, vagy gazdáját megkeresni. A tapasztalatok szerint ezzel teljesen megelőzhető minden zaklatás. A gyakorlatban nem az számít, hogy az illetőnek valóban van-e joga engedélyezni a keresőzést, hanem hogy erről mások mit gondolnak. Ha pl. Józsi bácsi megengedte, hogy a kukoricásában keresőzzünk, akkor biztosra vehetjük, hogy ezt mindenki tiszteletben is tartja.
   Végső soron aki határozottan, jogai tudatában lép fel, azt a tapasztalatok szerint neimgen piszkálják. Viszont aki lopva, láthatóan rossz lelkiismerettel keresőzik, idegenek közeledtére menekül, azt a benyomást kelti, hogy valami rosszat tesz.


Aki józanul mérlegeli a fémkeresőzés jelenlegi szabályozása és a médiakampány nyomán kialakult helyzetet, könnyen beláthatja, hogy kinek jó ez:
- Rossz a fémkeresőzőknek:
   Rossz azoknak, akik a szabályokat teljesen betartva keresőznek, mert a szabályok túl szigorúak és nem is egyértelműek.
   Rossz azoknak is, akik szándékosan, vagy véletlenül talált régészeti leleteiket szívesen leadnák, mert azok nagyon gyakran az őket bűnözőknek tekintő régészek, múzeumi dolgozók gyanakvásával, rosszindulatával kell, hogy szembenézzenek. Ráadásul sokan meg vannak győződve a keresősök közül arról, hogy leleteik így kikerülnek a feketepiacra.
  Rossz még azoknak a "megélhetési keresőzőknek" is akik egyszerűen csak pénzt akarnak ebből csinálni, mert kénytelenek a feketepiacon, nyomott áron értékesíteni az illegálisnak minősülő leleteiket.
- Rossz a régészeknek, mert a fémkeresővel talált leletek nem gazdagítják a tudományt, hiszen a fentiek miatt általában nem kerülnek hozzájuk, ráadásul értékes segítségtől esnek el.
- Rossz a földterület tulajdonosának, aki ellenérdekelt, abban , hogy a területén talált régészeti lelőhelyet bejelentse akár őmaga, akár egy fémkeresős (akit ezért jobbnak láthatja elzavarni), mert míg haszonra nemigen, a saját tulajdonának használatában való akadályozásra annál inkább számíthat.
- Rossz az államnak, mert a fémkeresővel talált régészeti leletek nagy része kikerül az országból, és hiába minősíti a jogszabály ezeket állami tulajdonnak, az állam ezt a tulajdonjogot nem tudja érvényesíteni.
- Nagyon hasznos viszont azoknak, akik a régiségek illegális kereskedelmével foglalkoznak, mert értéken alul szerezhetnek be fémkeresővel talált holmit, amit extra haszonnal adnak tovább.

   Ezek a régebbi újságcikkek jól illusztrálják a fentieket, sajnos a középső, tárgyilagos hangvételű ritka kivételnek tekinthető, bár lehet hogy csak azért ilyen, mert fémkeresőről nincs szó benne.
Újabb cikkekről a Fórumban és anak új verziójában lehet olvasni, azokra reagálni. Sajnos a hozzállás azóta is változatlan.

  Érdemes megfigyelni, mennyire igyekeznek a keresőzést illegálisnak beállítani, a bűnözéssel egybemosni. A Balatonban való keresőzés pl. jogilag a legegyértelműbb: teljesen legális, hiszen nem magánterület és nem védett régfészeti lelőhely. De azért biztos ami biztos, kell egy kis ijesztgetés: gyomorgörcs nélkül ott se lehessen keresőzni, az "engedély nélkül" vásárolt detektorról nem is beszélve. Elfelejtették megemlíteni az engedély nélkül vásárolt strandpapucsot és napszemüveget, amelyek megvásárlásához pontosan olyan engedély kell mint a fémkeresőéhez :-)
A nagy fenyegetőzés és elrisztási szándék világosan mutatja, hogy bár egyesek nagyon szeretnének, valójában nem tudnak fellépni a fémkeresőzéssel szemben, de még a valóban illegálisan keresőzőkkel se tudnak mit csinálni.
  Érdekes, mit is mondanak arról, hogy mi illeti az államot, nem mindegy ugyanis hogy " a földben, vízben, barlangban talált leletek", "minden érték, amit a föld rejt  magában", vagy "minden, a földben rejlő régészeti kincs, kivéve,  ha egyértelműen bizonyítható annak tulajdonosa". Az utóbbi a figyelemre méltó kivétel, mert nem ködösít: valójában a régészeti kincsekre vonatkozik az állam tulajdonjoga.
  Igen figyelemre méltó az is, mennyire panaszkodnak a múzeumi illetékesek a leletbejelentések elmaradása miatt, miközben a csekélyke kilátásba helyezett jutalommal szemben jól megfenyegetik a megtalálókat. Akkor vajon ki tehet róla ?
   Aki az utolsó cikkben említett, a leletekre igen veszélyes "áramfejlesztővel  üzemeltethető, nagyobb detektort" kívánja beszerezni, azzal ezúton közlöm, hogy Bergengóciában kapható és egy láthatatlanná tevő süveg az ára. Valójában létezik egy olyan, igen kezdetleges régészeti geofizikai módszer, amely nagy áram földbe vezetésével jár, de az nem alkalmas fémkeresésre.

A cikkek OBOLUS gyűjtései.

NSZ 2001. augusztus 13.
Az aggteleki karsztvidéken, Szögliget határában az elmúlt napokban több, aranyat is tartalmazó bronzkori kincslelet került elő régészeti feltárás közben. A lelőhely és az első kincsek megtalálója, Szenthe István geológus-barlangkutató 20 ezer forint jutalomban részesült. Az eddig titokban tartott helyszínen tavaly tavasszal talált először barlangkutatás közben egy aranykarikát és egy csiszolt kőszerszámot Szenthe István.
 A szakember barlangásztársaival évtizedek óta végez engedélyezett geológiai és barlangkutatásokat az országban saját költségén, amihez hiába próbált meg többször állami támogatást kérni. Az aggteleki karsztvidéken, a lányáról elnevezett Julcsa-barlang megvizsgálásakor évekkel ezelőtt valószínűsítette, hogy őskori település nyomaira bukkant, de csak tavaly lelt először ennek tárgyi bizonyítékaira. A térség aknabarlangjai még újabb rendkívül értékes régészeti leleteket rejthetnek - mondja Szenthe István. Az új lelőhely feltárásában azért kezdeményezte a szlovák együttműködést, mivel barátja, Václav Furmanek már komoly őskori kutatásokat végzett a határon túlra átnyúló karsztvidéken. A szakember a Nyitrai RégészetiIntézet helyettes vezetője, aki szerint a feltárás alatt álló barlang valószínűleg kultikus célokat szolgált az időszámításunk előtti 4000-1000 év közötti időszakban. A magyar oldalon talált leletekhez hasonló nem került elő hazám karsztvidékén - mondta a szlovák régész, aki szerint az eddig talált arany- és hajkarikák a bronzkorból valók, de az új kőkorszaktól a késő középkorig tartó időszakból való cserépmaradványokat is rejt a barlang. Szenthe István 20 ezer forint jutalmat kapott a lelőhely bejelentéséért és a leadott értékes leletekért.
 Faggatásomra, hogy kellő megbecsülésnek érzi-e ezt az összeget, azt válaszolja:
- Nem a jutalomért adtam át a leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az persze jólesett volna, ha legalább a költségeim egy részét megtérítik. Nekem az esik igazán rosszul, hogy erkölcsi elismerésről sincs szó. A múzeum egyik kiállításán a tavalyi év legfigyelemreméltóbb leletegyüttesének nevezték az addig megtalált szögligeti kincseket. Mindöszsze annyit fűztek hozzá, hogy lakossági bejelentés alapján találták a leleteket.
  Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum helyettes vezetője szerint a Julcsa-barlangban talált magas aranytartalmú karikákhoz hasonlókat már találtak az Aggteleki-barlangban is, így egy-egy cserépdarabnak nagyobb lehet a muzeális értéke. Azért számít leginkább érdekességnek a szögligeti felfedezés, mivel a gazdag lelőhelyeknek bizonyuló barlangok régészeti feltárása hazánkban gyakorlatilag megtörtént a 30-as években. A helyszínen eddig a beszakadt, elmozdult részeket vizsgálták, így az eredeti, úgynevezett "steril" rétegek átkutatása még várat magára. Várhatóan évekig eltart még a teljes feltárás - közölte a múzeum helyettes vezetője, akitől megtudtuk: a szlovák-magyar együttműködés keretében folytatódó ásatás költségeihez az idén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 800 ezer forinttal, míg a Nemzeti Múzeum 600 ezerrel járult hozzá. Várhatóan a következő évben is fedezik a kiadásokat. Rezi Kató Gábor elmondta: évente legfeljebb 10-12 bejelentést kapnak arról, hogy régészeti leletre bukkant valaki. Ez nem jelenti azt, hogy nem találnak ennél sokkal többet, csak feltételezhetően nem jelentik be, s ettől kezdve követhetetlenné válik a leletek sorsa - tette hozzá Rezi Kató Gábor, aki felhívja a figyelmet arra: a magyar törvények értelmében a földben, vízben, barlangban talált leletek az állam tulajdonát képezik, ezért aki rábukkan, annak bejelentési kötelezettsége van a területileg illetékes vagy országos hatáskörű múzeumban. Arra a kérdésre, hogy összesen mennyit fizetnek ki évente a bejelentőknek, azt a választ kapom Rezi Kató Gábortól: a jutalmazásra fordított összeg évente néhány százezer forint.  Arra a felvetésemre, hogy a nagyobb anyagi elismerés esetleg jótékony hatással lenne a régészeti leletek megtalálóinak bejelentési kedvére, Rezi Kató Gábor úgy érvel: nem szeretnék, ha a múzeumok új üzletágat generálnának, vagyis az esetleges nagy jutalom reményében kezdenének többen illegális régészkedésbe. Rezi Kató Gábor elmondása szerint pillanatnyilag olyan régészeti leletért adhat a múzeum jutalmat, ami korábban ismeretlen lelőhelyről és nem illegális ásatás közben került elő. A jutalom összegének nem a múzeum pénzügyi kerete szab határt, hiszen minden ilyen esetben adott a lehetőség, hogy kiegészítő forrást kapjanak a szaktárcától- érvelt az új leletekkel kapcsolatban Rezi Kató Gábor. Egy hamarosan megjelenő miniszteri rendelet a jövőben konkrétan szabályozza, milyen egyéni egyezségekkel lehet meghatározni a jutalom mértékét. Tudni kell azonban - mondta a múzeum helyettes vezetője -, hogy minden ilyen üzlet megkötésekor szigorúan ellenőrzik, szabályos volt-e a műkincs megszerzése. Bűncselekménynek minősül, ha valaki engedély nélkül, műszerrel vizsgálódik régészeti célból, amit egyre többször és egyre szigorúbban büntetnek. A Magyar Nemzeti Múzeum több szakembere is részt vesz szakértőként az ilyen jellegű, az utóbbi időszakban egyre szaporodó büntetőeljárásokban. A mostani szögligeti aranylelőhellyel kapcsolatban Rezi Kató Gábor közölte: a kincsvadászok tartsák távol> magukat a helyszíntől. Az ugyanis természetvédelmi területen van, ahol tilos a kijelölt utakról letérni. A barlangot egy erős vasrácson kívül őrzik az Aggteleki Nemzeti Park fegyveres őrei és Szlovákia közelsége miatt a határőrök is.

Ezüstpénzek a lelkészlak előtt

Győrszemerén kincset találtak egy földbe ásott korsóban
NSZ 2002. március 27. - Szerző: G. Gy.
Ha nem is szenzációsnak, de a környéken mindenképpen egyedinek számítaz a középkori pénzlelet, amire tavaly augusztusban bukkantak Győrszemerén. A helyi evangélikus templom falaitól néhány lépésnyire, a lelkész lakásának bejárata előtt vízvezetékcsövet fektettek a falubeliek, amikor hatvan centi mélységben az ásófej egy agyagkorsót fordított ki a földből. A meglepés csak nőtt, amikor kiderült, hogy az edényben 430 bécsi ezüst dénár rejtőzik. Máj Róbertné, a  győrszemerei evangélikus gyülekezet jegyzője ezen az augusztusi  szombaton a paplak felújítási munkáit irányította. Fél évvel később,  egy esőre álló márciusi szombaton úgyszintén ennek ügyén fáradozik,  mikor beállítok hozzá. A lelkészlakás kidőlt-bedőlt falai, huzatos  helyiségei, burkolatlan padlózata valóban igényli a mielőbbi  felújítást. Pedig az 1807-ben felszentelt templom bejáratáig Matkovics  Pál, a győrszemerei evangélikus gyülekezet megszervezője és a  dunántúli kerület későbbi felügyelője a lakása ajtajától akkoriban még  szőnyeget is teríttetett, és ezen járult minden vasárnap a hívek elé.  Máj Róbertné, aki mindehhez az ismerethez hozzájuttat, közli, hogy az  utóbbi években a gyülekezet létszáma igencsak megapadt, bár egy  fiatal, energikus lelkész idehelyezésével mintha új élet költözött  volna a templom falai közé. Új erőre kapott a paplak rendbetétele is,  aminek kapcsán végül is az ezüstpénzek előkerültek. Eszükbe sem jutott  először, hogy rábukkanásukkal micsoda régészeti lelettel gazdagítják  Győr közgyűjteményét, a mai egyforintos érméhez hasonló méretű  dénárokról mint jelentéktelen, csak az otthoni mutogatásra alkalmas  mütyürökről vettek tudomást. Oda is helyezték egy központi helyre,  ahol az építőmunkásoktól kezdve az udvaron játszó gyerekekig mindenki  kézbe vagy zsebre tehette. Csak amikor kiérkeztek a győri Xantus János  Múzeum emberei, de-rült ki, hogy micsoda kincs került is ki a föld  alól.
 Az  igazgatónő rákérdezett: ez az összes? Mondom, nem egészen, hiszen a  gyerekek kérték, hadd vigyenek haza belőle. A nagy fölfordulásban nem  érdekelt ez senkit, ott volt egy kupaccal az ablakban.
    A múzeum vezetőjének kérésére én újra összeszedettem néhányat azokból, amit a  gyerekek zsebre vágtak, de nem kizárt, hogy pár darab itt-ott a  falubeliek otthonában van - idézi fel a nem mindennapi eseményeket a  gyülekezet jegyzőnője, majd hozzáteszi, hogy a Kulturális  Örökségvédelmi Hivatalától a megtalálásért kapott nyolcvanezer forintos jutalomból  végül a levonások miatt csak harmincezer forint jutott el hozzá.
   Dr. T. Szőnyi Eszter, a győri Xantus János Múzeum  igazgatója arról tájékoztatott, hogy a fehér, kifakult edényben talált  430 darab ezüstpénzt jelenleg is a Nemzeti Múzeumban restaurálják. Az  érmék előzetes meghatározásával végeztek, ezek szerint a XIII-XV.  századi bécsi dénárok között bécsújhelyi pénzverdék munkái és stájer,  bajorországi pénzek is vannak. Az elrejtés időpontját meghatározó  legkésőbbi darabok 1423 és 1451 közöttiek. Mint mondta, a szemerei  leletnek elsősorban eszmei és tudományos értéke van. Az öszszes pénz  kereskedelmi értéke 215 ezer forint, vagyis darabonként durván 500  forintot érnek. Nem ritka pénzekről van szó. Jelentőségüket az adja,  hogy ezen a környéken bécsi dénár pénzlelet egyáltalán nem került még  elő, a legnagyobb eszmei értéke pedig abban áll, hogy a kincset  bejelentették, behozták a múzeumba. Manapság sajnos nem vagyunk  elkényeztetve a leletbejelentőktől, annak ellenére, hogy a törvény  szabályozza minden, a földben rejlő régészeti kincs az államé, kivéve,  ha egyértelműen bizonyítható annak tulajdonosa. Az egész vékony  lemezből vert, szögletes formájú pénzek különlegessége, hogy különböző  jelek vannak rajtuk, melyek azonosításukra szolgálhatnak. A XIV.  században már lakott településen a kincset rejtő árokban a régészek  még házikerámia-töredékeket és épületmaradványokat tudtak  regisztrálni. Szőnyi Eszter arra a kérdésre, hogy az ezüstpénzek mikor  kerülnek vissza a győri múzeumba, azt válaszolta, hogy tudományos  feldolgozásuk még hosszú munkát igényel. Kiállításukra várhatóan tehát  még egy-két évet várni kell.

   Kincskeresők kutatnak a Balaton partján
   NSZ - 2003. július 10. - Szerző: Török Tünde
     Fiatal férfi járta a napokban a dél-balatoni strandokat egy detektoros  masinával kutatva fémtárgyak után. Feltűrt nadrágjával, kalapjával és  fülhallgatós készülékével igencsak kirítt a fürdőzők tömegéből,  miközben rendíthetetlen nyugalommal pásztázta készülékével a  tófeneket. Oldalára erősített kis tarisznyája ki tudja miféle  kincseket rejtett, mert azt állította, az eddig átvizsgált, frissen  partra kotort iszapban csak aprópénzt és söröskupakokat talált. Senki  nem vette zokon a jelenlétét, sőt akadt aki még segítséget is kért  tőle egy elszakadt és alámerült lánc, vagy az iszapba süppedt  vasmacska megtalálásához. A kincskereső - mint mondja - már vagy  kilenc éve kutatja  háborítatlanul a Balaton fenekét, 10-20 centiméter mélységben. A  tevékenység eredményessége azonban titok, bár annyi tudható, a  detektor beszerzésére áldozott összeg már megtérült.  Jóllehet illegális a balatoni kincskeresők tevékenysége, a hatóságok mégsem vesznek róluk tudomást. Egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő  szerint csak Somogyban két-három ilyen emberről tudnak, de  ártalmatlannak, sőt olykor hasznosnak ítélik ezt a tevékenységet.  Értékes történelmi leletekre ugyanis nemigen bukkanhatnak, inkább a  strandokon elvesztett ékszereket, fémtárgyakat gyűjtik, olykor egy-egy  világháborús lőszertől is megszabadítva a vizeket.   Szigorúbb megítélés alá esnek a régészeti lelőhelyeket kutató kincskeresők. A közelmúltban  négy Kaposvár környéki férfi ellen indult eljárás, akik a Dél-Dunántúl  több megyéjére kiterjedő magánkutatásokat végeztek, s elmulasztották  beszolgáltatni az általuk kiásott, több millió forint értékűre becsült  római és középkori leleteket.
- Az egész világon ismert illegális  tevékenység a kincskeresés - mondta dr. Winkler Ferenc, a Somogy  Megyei Múzeum igazgatója. - Hazánkban minden érték, amit a föld rejt  magában az állam tulajdona, így a megtalálónak le kell adnia vagy  jelentenie a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban, esetleg valamelyik  múzeum igazgatóságán.  A szakember szerint a törvény még egy elvesztett fülbevalóra is érvényes.  Nem véletlen, hogy fémkereső detektorokat hivatalosan csak engedéllyel rendelkezők vásárolhatnak - hangsúlyozta.  A Somogy Megyei Múzeumba évente féltucatnyi bejelentés érkezik  illegális kincskeresőről, de nehézkes a tettenérésük.
- A még a  földben lévő értékekre a valódi veszélyt nem a maximum egyméteres  mélységig kutató kisebb fémkeresők, hanem az áramfejlesztővel  üzemeltethető, nagyobb detektorok jelentik, amelyek használata  szerencsére igen ritka az illegális kincskeresők között - mondta az  igazgató.

Oldal: Fémkereső detektor
Attila sírját keressük! - © 2008 - 2024 - attilasirja.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat