Attila sírját keressük!

Az íjjal, az íjkészítéssel több kíválló magyar kutató foglalkozott, sőt akadtak szakemberek, akik Anatóliában tanulmányoztálk az íjkészítést, mint Jakucs tanár, s készítettek is íjat, akárcsak Fábián professzor. Halhatatlanúl erős fegyver volt ez, két-háromszor olyan messze vitt mint a nyugatiak íjjai. ugyanis összetett, másnéven visszacsapó íj volt. Rugalmas fából, rápréselt szarúból és állati inakból, markolata és két vége csontból volt. Visszacsapó íjnak pedig azért nevezték, mert pihenő alakjában "C" re emlékeztető alakja volt, s úgy ajzották fel, hogy két szárnyát áthúzták az ellenkező irányba, majd főlhúrozták. Néhány szár méterre repítette a vesszőt.

A monda szerint a "világcsúcsot" egy XVI. századi janicsár tartotta, aki átlötte a boszporuszi szorost, ami 800m!

Ennek az íjnak nagy multja van. Már az őskorban kezdett kialakúlni; a kelet-spanyolországi sziklafesményeken is láthatunk erre utalásokat. A keleti steppek harosai és vadászai is ilyeneket használtak. Az íj felhúzásához 25-30kg erőt kellet kifejteni, ami annyit jelent, mintha egy újal ekkora vas súlyt emelnénk fel, sőt még többet, hiszen az íjat vízszintesen ajzották fel.

egy-egy íjen íj elkészítése, néha 3-4 évbe is beletelt. külsejét nyírfahámmal avgy nemes bőrrel vonták be és néha aranyzással cifrázták. Az "aranyíj" hatalmi jelkép volt. Utoljára nálunk a török haderő használt ilyen íjakat. Ennek a drága fegyvernek a legnagyobb ellensége az eső volt. Ilyenkőr bőr tokokba rejtették.

Az íj készítése igen nagy tapasztalatott igényelt. hiszen a két szárnynak egyformán rugalmasnak kellet lennie, és tengelyén egyensúlyba kellet kerülnie. Pontosan középtengelyre kellet csiszolni az íj testét, egyépként a nagy erejű pattanáskor -gazdáját életveszélyesen megsebesítve- átfordúlt volna. A török és mongol harcosok és vadászok, még át is tekerík a bal karjukat, hogy az ideg ne csapja, és csontgyűrűt használnak, hogy annak tüskéjébe akasztva végezhessék a nagy erőt kívánó felajzást.

Érdekes, hogy Regino, a prümi apát, Világkrónikájában már ír íjainkról, úgy 908 táján, tehát a honfoglalást követő évtizedben. föéjegyzi, hogy "sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szarúíjaikból, hogy szinte lehetetlen ellene védekezni."

ezeket a nagyszerű fegyvereket használták őseink a nyugat-európei hadjárataik során is. Fel is hangzott az egykorúak által feljegyzett templomi ima: "Ments meg Uram, a magyarok nyilaitól!"

Még aztis jegyezzük emg, hogy vopltak szimetrikus íjak, amelynek két szára egyenlő hosszú volt, és volt asszimetrikus aminek egyik szára rövidebb volt. Az utóbbit főleg a lovasok használták.

Az íjasmester
László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról. Móra,
Budapest, 1982, 71. old. (részlet).